Sport és szerelem

2016-06-17 | 
 / 5.0
Értékeléshez kérlek jelentkezz be! Belépés/Regisztráció

Az ember társaslény, ugyanakkor elfelejtette, hogyan is kell egyedül lennie.

Nem magányosan, hanem egyedül.

Egészen kicsi gyermekkorban kezdjük el elsajátítani, miként lavírozzunk az emberi érzelmek és reakciók viharaiban. Ugyanakkor ebben a mai világban ez egyre nehezebb feladat. Rengeteg információ ér nap mint nap mindenkit. Internetországról beszélek. Kiváló felület a valódi személyiség és élet elrejtésére. Olyannyira, hogy sokan semmiféle átmenetet nem is éreznek a való élet és aközött, amit látszatként felépítettek.


Gyakorlatilag nem rendelkeznek egy folyamatos, felépített személyiséggel. És te ott állsz, ledöbbenve, hogy ezt nem gondoltad volna róla. Miért is gondoltad volna? Hiszen ő sem tudja, kicsoda! Hazudnak,rejtegetni próbálnak dolgokat. Mindennek van egy kifutási ideje, ami azt jelenti, hogy a másikkal együtt töltött idő növelésével több mindenről beszéltek. Mert ez így működik. Nem elrejteni kellene a szarságokat, hanem tanulni belőle és fejlődni. Megtanulni bocsánatot kérni és megbocsátani.

Nagyon kevesen tudják, hogy mit jelent a szeretet.

Senki sem azt nézi, mit adhat a másik embernek, hanem, hogy mik az elvárásai, illetve súlyosabb esetben, a lelkileg betegek pedig azt keresik, mit vehetnek el. Biztosan találkoztál már olyanokkal, akik látták, hogy van egy életed, egy olyan napirend, ami elkötelezettséget, kitartást és időt igényel, amire a reakció általában az, hogy „te majd motiválsz engem” vagy „segítesz leszoknom a cigiről/alkoholról/kóláról/szemétevésről”. Beléd kapaszkodnának, leszaggatnának minden réteg bőrt rólad, hogy ők jobbnak érezhessék magukat. Tenni viszont valójában nem nagyon tesznek semmit. Így megpróbálnak lehúzni a szintjükre. Ezt a cikket és az egész oldalt jó szívvel ajánlom mindenkinek, nem csak ezzel a témakörrel kapcsolatban.
Természetesen nem tagadjuk meg a segítséget, senkitől. Nem azt mondom, hogy lépj át mások fölött. Azt mondom, hogy csak azon lehet segíteni, aki már jár egy úton, amiben felemelte magát valameddig. Te nem tudsz mást felemelni, csak ha saját magáért akarja, tesz érte. És itt fontos az önállóság kérdése. Az önállóság nem azt jelenti, hogy oda mehetsz ahová akarsz. Azt jelenti, saját magad alakítod az életed, a környezeted, a napjaid. Tele a padlás kifogásgyártókkal. Még több a lelkileg beteg ember, akik nem tudják, hol kezdődik és végződik egy emberi kapcsolat. Minden gyerekkorban siklott félre, amikor nem kaptak otthon anyai vagy apai szeretetet. Akár anyu és apu sem szerette egymást.

Nem azért vagy, hogy megválts egy másik embert. Nem azért élsz, hogy Te javíts meg elromlott lelkeket, kisiklott életutakat. Azért vagy, hogy harmóniába kerülj önmagaddal és ezt megoszd egy másik emberrel. Ezáltal segítve az összetört életét rendbe tenni. Nem mártírkodásról kell szólnia (Megjegyzem a barátságnak sem, de ez egy másik téma).

A hideg kiráz ettől a Müller-féle királynő vagy dumától. Ez nem arról szól, hogy a nőt fel kell magasztalni, a férfi pedig egy lovag. És ne add alább, csak ha királynő vagy.

Első sorban az embert kell nézni, nemtől függetlenül. Milyen ember az a másik? Ilyen szempontból a nemi különbözőségek mellékesek. Nőből is, férfiból is van gyatra ember. Nem mondom, hogy rossz emberek. Számomra nincsenek jó és rossz emberek. Lehet, hogy furán hangzik. Emberek vannak a hátuk mögött történtekkel, amiből vagy tanultak és továbbfejlődtek, vagy megrekedtek vagy mélyebbre süllyedtek. Mindannyiunkban ott a lehetőség, hogy jobbakká válljunk, pusztán a lelkierőnk vethet vissza. Attól a ponttól, amikor elismered a hibáidat, nem vádaskodsz vagy okolsz mást, elfogadod és leküzdöd a múltat úgy, hogy nem teszel kárt másokban, már el is indultál a jobbá válás rögös útján. A klasszikus duma is zsákutca, hogy: majd a kedvemért hátha megváltozik!
Az csak egy időleges álarc, amit a másik felvesz, ameddig veled akar lenni. Nem másokért kell változást hoznod, hanem önmagadért. Ha pedig neki jó úgy, ahogy él és a tieddel nem összeegyeztethető, akkor lépni kell.

Tehát vagy Te, aki eljutottál oda, hogy tudd, mitől vagy EGÉSZ. Egyedül. Nem abban élsz, amiben az emberek 80%-a, amit nemes egyszerűséggel kapcsolatfüggésnek hívnak. De nem is válogatós vagy, mert az megint egy másik témakör. Ez a korszak az eldobható emberek és érzelmek kora. Már akinek, ugye. Mert megfelelő értékrenddel nem.
És nézzük ezt az egészet a sport oldaláról. Kiépítetted a rendszered. Nekem személy szerint – mint már tudjátok – többször is az életemet mentette meg a testépítés. Imádom, amit csinálok. Még a kaja részét is, a dobozolást is. A hajnalban keléseket. Nem a külsőmért első sorban. Régen rossz, ha csak ezért űzöl egy sportot. Mert nem tanít meg arra, amire kellene. A teremben hellókázó hapsik sem tudom, mit hisznek, ugyanígy azok a csajok, akik odalibbennek, hogy bocsikamár, segítenél? Azután dumálni kezdenek,miközben a hajukat csavargatják :D A terem nem erre való. Természetesen, ha valaki szimpatikussá válik és az edzés végén elkéred a számát vagy elhívod valahová, az rendben van. Félreértés ne essék, nem fapofával, üvöltözve, csőlátással kell edzeni és adni a magányos farkast. :D Egyszerűen csak tudjuk, minek hol a helye és ideje.

„Tedd át a pihenőnapodat,kérlek!” Mindig így kezdődik. Majd időt követelnek, mondván, hogy túl sokat jársz el edzeni. És miért nem járunk el étterembe? Minek hozod az ételt? Majd veszünk a pékségben valamit! De ez gondolom, sok embernek ismerős, aki kicsit is jobban foglalkozik a sporttal, mint a strandra gyúrósok. Nekem a teremben töltött idő például a töredéke annak, amit azon kívül ezzel a sporttal és annak hátterével töltök. Mégsem áll mindenek felett. Nehéz olyan ember életével összeegyeztetni, akinek a legnagyobb célja az, hogy munka után ihasson egy kólát vagy elfeküdhessen TV-zni. Azt sem nézek vagy 4 éve. Jó,oké. Akkor keress olyat, aki sportol. Elkezdesz ismerkedni és akkor megtörténik, amire annyit vártál, beszélni kezd a közös témáról...majd olyan kérdések hagyják el a száját, hogy mik azok a bogyók, amiket szedsz? Te pedig kínos mosollyal elmondod, hogy ízületvédő, vitamin,stb...Még nem fogom a fejem, csak akkor, mikor megkérdezi, miket eszek diétában? És akkor így a kínos mosoly is elfogy, konstatálod, hogy nem ő a te embered (pedig volt olyan,aki versenyzett). „Járjál szórakozóhelyekre!” - ezt sok ismerősöm mondja. Ok. Alkoholt nem iszom. Az odajárók 99%-a meg igen, túl sokat is. Ezekkel nem tudok mit kezdeni. Társkeresőkről ne is beszéljünk. Tele vannak lelki betegekkel, meg kéjelgő nagyikkal. :D Akkor már szexpartnerkeresőn keres az ember kalandot, ha annyira akar. Ott nincs kamuzás. Mindenki elmondja, mit akar, aztán lehet tovább menni. Néha intelligensebb társalgásokat lehet ott folytatni, mint a sima társkeresőkön!

Szóval nehéz ügy.

Egy ennyire önző világban főleg. Az ember hajlandó kompromisszumokat kötni. De amikor már odáig fajul a dolog, hogy gyakorlatilag hagyj fel a korábbi életeddel egy másik emberért, az nem szeretet. Szeretetben nincs megalkuvás. Egymás melletti, kommunikációra épülő együttélés van, ahol egyik fél sem nyomja el a másikat. Legalábbis így kellene lennie.


Kapcsolódó cikkek
Az Egyesült Államokban (és Magyarországon is - _a szerk.Megj._) az elhízás járványszerű méreteket öltött. Ami leginkább riasztó, hogy ez a jelenség nem korláto...
Volt már olyan hogy a tükörbe nézve kicsinek láttad magad, pedig valójában az átlagembernél jóval nagyobb voltál? Érezted magad alulfejlettnek valaha olyan vala...
Már megint fröcsögni fog itt a Builder, tuti megint kipécéztek valakiket akiket lehet szapulni. A helyzet ennél kicsit árnyaltabb. Lássuk, mi a testképzavar!...
Az alábbi kis cikk nem feltétlenül azoknak lesz érdekes, akik hárdkór módon nyomják az ipart. Azonban nekik is van vele feladatuk: eljuttatni minél több eberhez...
Az alábbi kis gyűjteményben kigyűjtöttük a leggyakrabban feltett, legtöbbször ismétlődő kérdéseket, hogy egy helyen, összeszedve meg lehessen rájuk találni az á...
Vince Gironda a testépítés egyik nagy öregje, és olyan tanítványok kerültek ki a keze alól, mint pl. a legendás Larry Scott. Bár tanításai korántsem új keletűek...
Ha egy nő nem akar valamit, akkor ember legyen a talpán, aki mégis ráveszi. Nincs az a motiváció, ami elrángatna egy nőt az edzőterembe, ha nincs kedve hozzá. K...
A túlsúly és az edzetlenség általános, ezért megbocsátható, és gyakran szigetelődik el és válik gúny céltáblájává, aki életmódot vált. Ismered az árnyékos oldal...

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!