Scitec Megateszt 2018

2018-08-24
 / 5.0
Értékeléshez kérlek jelentkezz be! Belépés/Regisztráció

Cél nélkül nehéz edzeni. Az átlagember azonban nem biztos, hogy versenyző akar lenni, Ha pedig valaki versenyző akar lenni, de még nincs azon a szinten, egyáltalán nem tudja, hogy képes lesz-e oda eljutni.


Mi a bodybuilding - és most vegyünk ide mindent, az egyszerű alakformálást is - célja? Súlyzós edzés segítségével jobb fizikum elérése.

Csakhogy sosem fogod észrevenni magadon a változást, mert minden nap látod magadat. Lehetőséged pedig nincs pontosan ugyanolyan körülmények között fotókat készíteni.

A Scitec Megateszt pontosan erről szól: célt ad és négy hetente lefotózzák a versenyzőket, hogy láthatóvá váljon a fejlődés.

Ha kicsit a múltba nézünk a hétköznapi szóbeszédben csak Scitec Tesztként emlegetett transzformációs verseny testépítő versenyzők több generációját is elindította. A kétezres évek elején Tóth Dani, aki azóta IFBB Pro, 2008-ban Dudás Ádám többszörös nemzetközi bajnok és Superbody bajnok, 2012-ben Kaszás Bálint, aki azóta 3 Superbody szobrot szerzett.

De ez messze nem csak a versenyzőkről szól, sőt, nem nagy titok, hogy a szervezők inkább az “átlagemberekre” hajtanak. A fő cél nem a versenyzők patronálása, hanem a hétköznapi szinten edzőterembe járó tömegsport-bázist alkotó emberek.

A kétezres évek elején, 2008-ban és 2012-ben a Scitec Teszt megrengette az országot. (2015-ben speciális teszt volt). 2012-ben ötezer jelentkezőből kellett kiválasztani 150-et.

Szenzációs fejlődéseket láttunk. Volt, akinek elindult ezzel a - nem feltélenül testépítő - sportkarrierje, volt, aki a munkában vagy az üzleti életben ért el sikereket a teszt által inspirálódva és a továbbjutók általában elérték életük legjobb formáját.

Ehhez minden bejutottnak táplálékkiegészítő csomagot biztosít a Scitec Nutrition. Cserébe azonban meg kell jelenni a fotózásokon, mert a képeken mutatott fejlődés alapján dönti el a továbbjutást az ezzel megbízott 3 fős csapat.

Az első fotózáson mindenkiről készül “ilyen volt” kép, a másodikon “ilyen lett kép”, majd az 50 továbbjutó négy hét múlva megint le lesz fotózva. Végül pedig már a tíz döntős kerül kiválasztásra.

Mi kell ahhoz, hogy valaki jelentkezzen a tesztre?

  • Minimális önbizalom, mert a fényképező elé kell állni.
  • El kell tudni jönni a fotózásokra.
  • Elszántság, hogy 100%-on végigcsináld a felkészülést.
  • Bármilyen fizikum, kivéve az erősen túlsúlyos forma, arra az a teszt rövidsége miatt nem alkalmas.
  • A jelentkezési lap kitöltésének és a fotók feltöltésének képessége. (Ez viccesnek hangzik, de a szelfivel jelentkezők számát nézve nem annyira az.)

Mi NEM kell?

  • Nem kell sok éves edzésmúlt.
  • Nem kell izmosnak lenni.
  • Nem kell versenyzői ambíció.

Mit ad neked a Scitec Teszt?

  • Táplálékkiegészítő csomagot.
  • Szakmai segítséget.
  • Élményt.
  • Motivációt.
  • Média megjelenési lehetőséget, ha szeretnél sikert elérni.

A 2018-as Megatesztre jelentkezz ITT! Határidő: 2018.08.31.


Shop.Builder havi legolvasottabb cikkei
Nem olyan bonyolult: elhatározás, egy kis tájékozódás, egy kis szabadidő; jó edzésmódszer, következetes edzések, komolyan vett, tiszta étkez...
Tudod, mi az előnye annak, ha valaki baromi nehezen fejlődik? Hát az, hogy kénytelen picit jobban utána menni a dolgoknak. Aki lemegy a tere...
Borics Ádám, Magyarország legjobb magyar MMA harcosa újságírónknak, Szlobodnik Milánnak nyilatkozott először a legutóbbi mérkőzése után, aho...
Újra és újra előkerülő kérdés, hogy edzőtárssal jobb-e edzeni, vagy magányos farkas módjára, zord, céltudatos arckifejezéssel zúzzunk a tere...
Arnold sikerei a testépítés világában, a filmszakmában, politikában és az üzleti életben is önmagukért beszélnek. Íme 12 szabály tőle a sike...
Testépítő és fitness edzéstervek kezdőktől haladókig mindenkinek! Kezdő átmozgató edzéstervek, haladó ossztott edzéstervek, sztáárok edzéste...
A Shop.Builder adatbázisában több, mint száz edzésterv, és eddig közel 200 gyakorlat leírása található meg, többnyire videós bemutatással. A...
Gyúrós, vagy diétás ételek receptjeit keresed? Megtaláltad! Szemétmentes, cukormentes, egészséges receptek a Builder Gasztro Rovatban! Katt ...

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!