Nincs kifogás, légy rugalmas!

2016-03-04 | 
 / 4.4
Értékeléshez kérlek jelentkezz be! Belépés/Regisztráció

Előfordul, hogy életünk során olyan helyeken járunk, ahol nincs lehetőségünk edzőterembe járni. Például egy nyaralás alatt is. Tudom, sokan azt mondják, nem azért mennek kikapcsolódni, hogy edzéssel töltsék azt a kis időt. Viszont a kihagyott hosszabb időszak mind edzés, mind kaja terén csúfosan megbosszulja önmagát…a testünkön. Nem kell aszkétaként élni, de az nem is jelenti azt, hogy el kell hanyagolnunk magunkat. Manapság rengeteg alternatíva van ennek megoldására.​​


Utazásaim során sokszor kerülök olyan kis falvakba, ahol nemhogy terem, de még bolt sincs sokszor, így egy másik városban tudom beszerezni, ami az étkezésemhez kell. Praktikusság szempontjából tehát könnyen hordozható, kevés helyet foglaló eszközt kell vinnem, amivel ha nem is ugyanolyan szinten, de azért elég jól le tudok edzeni.

Elsődlegesen erre a célra a gumiszalag a legjobb megoldás. Most persze mondhatod, hogy az b*zis, meg a lányoknak van, de ameddig nem próbáltad, nem tudhatod. Az egyik BB TV részben Nagy Huni a Sissy guggolón próbálta ki és elég nagy meglepetést okozott azért még neki is. :)

Mik az előnyei?

  • Könnyen hordozható.
  • Különböző erősségűek kaphatóak.
  • Magad is állíthatod a terhelést azáltal, hogy a fogás szélességét és a szalag hosszát változtatod.

Egyetlen hátránya, hogy gyakori használat mellett, hamar tönkre megy. Az állagmegóvás érdekében használat után hintőporozzuk az eszközt. Ez persze nem teljesen ugyanaz, mint a terem élménye, de még mindig egy nagyon jó megoldás a nehéz és nagy bőröndös súlyzókészlet helyett.

Íme néhány gyakorlat:

ITT egy korábbi cikk még több gyakorlat részletes leírásával. Jómagam osztott edzéstervet végzek, ami mellé aerobnak a feszített tempójú sétát és a hasizomgyakorlatokat alkalmazom, ha nincs más mód. De sokszor akad szobabicikli, szerencsére.

Így néz ki:

1. nap:

  • 3x20 bicepsz váltva
  • 30 mp pihenő
  • 3x20 tricepsz váltva
  • 30 mp pihenő
  • 3x20 oldalemelés váltva
  • 30 mp pihenő
  • 3x20 „vállból nyomás” – Kösd össze a szalag végeit. Állj egyenesen és vállszélességben állj a szalagra, miközben a végét a kezeiddel fogod. Told ki, ameddig a könyököd ki nem egyenesedik.
  • 30 mp pihenő
  • 3x50 hasprés
  • 3x20 bicska

Végül 40 perc aerob edzés

2. nap:

3x30 döntött törzsű evezés – A szalagot hajtsuk félbe, álljunk rá kb 45 fokos szögben előrehajolva,vállszélességben és húzzuk magunk felé. A térdünket hajlítsuk be kissé.

  • 30 mp pihenő
  • 3x15 fekvőtámasz
  • 30 mp pihenő
  • 3x20 tolóckodás

Has és aerob zárásként.

3. nap:

  • 3x50 saját testsúlyos guggolás
  • 30 mp pihenő
  • 3x50 vádli állva, váltva – Lépcső, ágy vagy szék használatával
  • 30 mp pihenő
  • Feküdjünk a hátunkra. Kössük össze a szalag végét. Bújtassuk a lábfejünkre majd lassú mozdulattal terpesszünk 3x30-at.
  • 30 mp pihenő

Előző gyakorlat 3x50-szer, de most nyissuk a terpeszt,tartsuk meg és apró mozdulatokat végezzünk.

Has és aerob zárásként.

4. nap:

Az első nap tematikája, de a tricepsz gyakorlatot lórúgásra cserélem. A szalagot egy masszív dologhoz kötöm, támadóállást veszek fel a szalagnak háttal, hüvelykujjam előrefelé néz és így húzom be a szalagot. 3x30-szor.

5. nap: Has és aerob van, pihenésképp J

6. nap: Lábgyakorlatokat végzek, mint a 3. napon, illetve variálom.

7. nap: Teljes testre leedzek, amit mindig variálok.

Unalmasnak tűnhet, ha az ember hetekig nem jut el edzőterembe, de még mindig azt mondom inkább ezt, mint a semmit. Mert csak az az edzés felesleges vagy rossz, ami nem történik meg.
A kis veteránom, amit nehéz szívvel, de már kénytelen leszek lecserélni. Sok „pofont” kaptam tőle :D


Kapcsolódó cikkek
Kedves Hölgyek! Ideje lenne már elfelejteni az újságolvasás közbeni combtávolítást és combközelítést és megismerkedni azokkal a gyakorlatokkal, amiknek tényleg ...
Mindenki keveredhet időhiányba. Egy olyan női edzést vázolunk most fel nektek, amit akár az egyetemi előadások közti lyukasórákban is simán lezavarhat bárki....
A női mell edzés hatására vajon kisebb lesz a mellünk? Vagy épp ellenkezőleg, segít megemelni, tonizálni azt? A cikkben minden kérdésre választ kapsz!...
Melyek azok a hibák, amelyeket a nők gyakran elkövetnek az edzésen és az eredmény rovására megy? Vizsgáld fölül Te is az edzésedet és kerüld ezeket a hibákat!...
Kitűzünk egy időtartamot, amíg képesek vagyunk alig enni, „kenyéren és vízen” élni, hogy lefogyjunk. Talán Te is próbáltad. De miért nem hatásos ez a módszer?...
Két okból kattinthattál a cikkre. Az egyik, hogy még mindig hiszel abban a bullshitben, ami a címben van, miszerint létezik ilyen, hogy zsírégető edzés. A másik...
A nők 10 leggyakoribb hibája a teremben. Ez a cikk hölgyekről szól, olyanokról, akik jellemző hibákat követnek el, edzés és a táplálkozás terén. Kattanj rá!...
Az esztétikus női fizikum még mindig nem merül ki a kerek fenék és formás comb fogalmánál. Tartsd magad karban! Karedzés és bicepsz bakik csajoknak! Katt!...

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!