MMA: Vajon a fejvédő tényleg csökkenti az agy károsodását?

2015-10-12
 / 5.0
Értékeléshez kérlek jelentkezz be! Belépés/Regisztráció

Az edzőtermekben az figyelhető meg, hogy sparring (játékos küzdelem) közben az edzők általában a tanítványokra szokták bízni, hogy felveszik-e a fejvédőt, vagy sem. Némelyik harcos esküszik rá, mások utálják, de mit mond erre a tudomány?


Hogy van-e létjogosultságuk a fejvédőknek, arra egy nemrég megjelent kutatásban keresték a választ, ami a szakembereknek egyértelműen kirajzolódott: a fejvédők valóban elnyelik a fejre érkező ütések erejének akár ötven százalékát is, ezáltal csökkenthetik az agyrázkódás kockázatát.

Ez az eredmény a Kaliforniai Állami Atlétikai Bizottság ügyvezető igazgatójához, Andy Fosterhez is eljutott, aki régen maga is küzdősportoló volt, és mindig híve volt a védőfelszereléseknek:

“Amikor régen sparringoltunk, én mindig hordtam fejvédőt. Amikor közel volt egy mérkőzés, még a földharc során is felvettem, hogy nehogy véletlenül megsérüljek.” – mondta Foster az egyik MMA-val foglalkozó külföldi szaklapnak.

Az egy dolog, hogy a kutatások és a laboratóriumokban dolgozó, fehér ruhás, valódi harcban részt soha nem vett emberek mit mondanak a gépeken és bábukon elvégzett kis tesztjeik után, de hogy vélekednek ugyanerről a dologról azok, akik a ”való életben” már számtalan véres harcon vannak túl? Nos, az egyik híres középsúlyú UFC-s harcos és elismert amerikai katonatiszt, Tim Kennedy rávilágított egy komoly problémára:

“Tizenhárom éve vagyok profi. Ez idő alatt rengetegszer volt rajtam fejvédő az edzések során, és ezeknek köszönhetően nagyon ritkán sérültem meg, pedig szinte minden alkalommal sparringoltam. Ennek ellenére szinte meg sem tudnám számolni, hogy az agyam hányszor kapott ütést a fejvédő miatt. Ha az emberen sisak van, akkor több ütést szed be vele, hiszen nagyobb miatta az ütőfelület.”

Az egyik világhírű MMA edzőnek, Greg Jacksonnak is inkább negatív véleménye van a fejvédőkről:

“Elvileg a védelmünkre fejlesztették ki őket, ehhez képest a fejvédők néha lecsúsznak az ember fejéről a szemek vonalába, ennek pedig az a vége, hogy a felhasználóját több ütést kap, mint nélküle, mert nem lát rendesen tőle.

Ha a fejvédő lecsúszik a helyéről, akkor az nem csak azt jelenti, hogy akadályozza a látást, hanem azt is, hogy nem véd megfelelően ott, ahol kéne. Van még egy árnyoldaluk is: felhasználójuk azt hiszi, hogy védve van, ez pedig hamis illúziót kelthet bennük. A védőfelszereléssel küzdők úgy érezhetik, hogy sérthetetlenek, és ez a gondolkodásmód könnyen bennük ragadhat, ami azért baj, mert akkor is előjöhet, ha éppen egy éles harcot vívnak…

A külföldi újságírók a negatív vélemények ellenére inkább pozitív gondolatokkal találkoztak: a legtöbb edző előírja a védősisak viseletét. A nehézsúlyú Ben Rothwell – aki edzőként is dolgozik – elmondta, hogy ő nem hordott a karrierje kezdetén fejvédőt, de ez a rövid időszak megtanította arra, hogy milyen fontos ez a kiegészítő.

“Fiatalok voltunk, nem nagyon törődtünk a védőfelszerelésekkel.” – kezdte Rothwell. „Sokan közülünk pontosan azért nem akartak fejvédőt hordani, amiért Tim Kennedy sem: többször eltalálták őket, mint amikor csupasz volt a fejük. Ennek ellenére az edzőnk általában mindig felvetette velünk a védősisakokat, és mint később kiderült, igaza volt, mert így kevesebb sérülés történt.”

Úgy néz ki, hogy az edzők és a harcosok között nagy egyetértés van az ügyben: elismerik, hogy a sisakok védelmet nyújtanak a horzsolások, vágások és karcolások ellen, ezért mindig használják őket sparring közben, főleg akkor, ha közeleg egy mérkőzés. Jó példa erre az a híres eset, ami 2008-ban történt. Ken Shamrock ekkora azért nem állhatott ki Kimbo Slice ellen, mert az összecsapásuk előtt pár órával egy edzésen úgy felszakadt Ken szemöldöke, hogy az orvosok eltiltották a versenyzéstől – ezt nyilván egyik harcos sem engedheti meg magának, hiszen így kárba veszik az egész felkészülés és az abba befektetett pénz.

Tim Kennedy sajátos módon oldotta meg magának a fejvédő kérdését: abbahagyta a sparringot.

Ennek egy éve már, és Tim úgy érzi, hogy döntése pozitív változásokat hozott az életében:

“Olyan, mintha gyorsabban tudnék reagálni. Az agyam mintha jobban vágna, mint azelőtt, ez pedig azt jelenti, hogy jogosan féltem a sparringok negatív hatásaitól. Még akkor is, ha mindig volt rajtam védősisak. Sajnos az elmúlt évek során rengeteg ütést mértek a fejemre, ezért alacsony libidóval, memóriazavarokkal és alvási problémákkal küszködtem. Szerencsére most már kitűnően érzem magam.” – mondta boldogan Tim.

Hogy mi mindebből a tanulság? Ha tényleg az a célunk, hogy csökkentsük a fejünkre érkező ütések erejét, akkor az a legjobb megoldás, ha soha nem találnak fejen. J

Viccet félretéve: tudtad, hogy nálunk szuper fejvédőket is rendelhetsz? A termékekkel akár ezeket is megelőzheted:


Kapcsolódó cikkek
Brutális küzdelmek, hatalmas győzelmek! Barba Negra Music Club idén szeptember 27-én harmadszor adott otthont Fight Night Hungary-nek! Nézd meg, milyen volt!...
A Gilda Max Flórián téri termében, szeptemberben nyílt meg a Gilda Max Küzdősport Centrum. Az 500 m2-es új küzdősport centrumban 2 ring, tucatnyi boksz zsák, 60...
Itt találod mindennemű küzdősporttal kapcsolatos cikkeinket. Ha úgy gondolod, értékes, és érdekes információkkal tudsz szolgálni ebben a témában - ez alatt főké...
Mike Tyson élete olyan botrányos volt, hogy arról nem egy, hanem már számos (dokumentum)film született. Egyeseket jobban érdekel az, hogy mi történt vele a szor...
A harcművészetek nem csak a testet, de a lelket és a szellemet is fejlesztik – ez a tény megkülönbözteti őket a küzdősportoktól, pedig sokan ugyanabban a jelent...
Leült a zongora elé, zárta a billentyűzet fedelét és harminchárom másodpercig csöndben ült. Egy hangot sem ütött le. Íme A Kussolj és Eddz elve a Karatéban!...
Az Okinawában (a karate őshazájában) született hetvenöt éves Tsuneko Machida sikeres vizsgát teljesített tavaly decemberben, amiért hatalmas tapsot kapott a töb...
A karatéhoz a japán nyelv olyan szorosan kapcsolódik, mint Bruce Lee nevéhez az egy inches ütés. Le merném fogadni, hogy egy kvíz során még a fekete öves mester...

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!