Mátra Kupa 2002 by Bunny

 / 5.0
Értékeléshez kérlek jelentkezz be! Belépés/Regisztráció

IX. MusclegenX Mátra Kupa 2002
Salgótarján, 2002. október 12.

Teamünk, a Bodybuilder Webmagazin kiegészítve a Musclebuilder fórum törzstagjaival, az idény minden fontosabb versenyén jelen volt. A Team tagjait (mint szerkesztőségvezető) megkértem, hogy írják meg személyes, és teljesen szubjektív beszámolóikat a versenyekről. Íme Drugs Bunny beszámolója a Mátra Kupáról.

Drugs Bunnynak, a fórum fenegyerekének beszámolója

Ez egy hagyományosan jó kis verseny, amelyért, bár egy kicsit autózni kell, de a tavalyihoz hasonlóan idén is megérte nekünk a kis kiruccanás. Tavaly legfőképpen a helyezéseket kritizáltam ha emlékeim nem csalnak, meg volt egy kis hiányosság a szervezésben, de a jó hangulat és a tudat, hogy az előtérben a zöldkönyvet árusítják feledtette a problémákat.

A helyszín Salgótarján, amelynek helytörténeti szempontból említésre méltó nevezetessége a verseny helyszínétól légvonalban 50 méterre található gombás rostoncsirke-lelőhely. Idén is a tavalyi művházba került a rendezvény; nem valószínű hogy ezügyben változás állna be a közejövőben, főleg mivel tökéletesen megfelelő.

Szokásomhoz híven nem szeretnék most sem egyesével minden versenyzővel fogalkozni, foglalkoztak velük eleget a bírók.

Az első meglepetés akkor ért minket, amikor megpillantottuk a műsorvezetőt. Illetve önmagában nem volt meglepő, amíg rá nem jöttem, hogy ő Buranits Ildikó, aki megdöbbentő változáson ment keresztül, mindenképpen előnyére. Úgy látszik ő is megbarátkozott a gondolattal, hogy a sporttal ne csak szervezőként foglalkozzon, ezúton frankón gratulálnék is neki, hogy sokkal jobban néz ki. Mint később megtudtuk, Kállai Ildikóval edz együtt és azáltal azt hiszem Ildikó szakértelme is önmagáért beszél.

Hogy a profi ligánál a dizájnváltást komolyan gondolják azt bizonyítja Lui Koncz új sérója: valószínűleg legyilkolta egy baltával a tavalyi fodrászát, ez okozhatott nála is kellemes változást.

Hallottunk némi fejtágítást verseny közben, felszólalt például a helyi polgármester, aki szakmánkívüli létére egész pofás beszédet hozott össze (gondolom némi segítséggel). Külön tetszett, hogy végre méltatták a magyar versenyzők tevékenységét, és olyan neveket említettek, mint Kiss Jenő. Azért is lényeges ez számomra, mert annak idején a Grand Prix kapcsán erősen fikáztam a profi ligát és a műsorvezetést, mert úgy gondoltam, túlzás Flex Wheeler seggének nyalása a médiában midenhol, miközben arról szó se volt sehol, hogy volt nekünk egy versenyzőnk, aki világbajnokként kvalifikálta magát a Mr. Olympiára. (Hogy aztán miért nem jutott ki, az egy másik - a magyar testépítés viszonyaira igen jellemző - történet.)

Érdekes, hogy úgy látszik - és ez éppen a GP gondolata kapcsán merükt fel bennem - sokkal jobb, ha a műsorvezetést nem próbáljuk médiasztárokra bízni. Jelen esetben Buranits Ildikóhoz csatlakozott Kállai Ildikó, aki a szünetekben - bár nem kaptunk sokkot az izgalomtól - megfelelően szórakoztatta a közönséget. Sokak ellenszenvével ellentétben én Ildikót is kedvelem.

A gyermekbetegségeken azonban a rendezvény nem tud túljutni: a felvezetőbíró fogalmát távolról sem ismerik, ezért a versenyzők össze-vissza bóklásztak a színpadon. A zenék elcserélése pedig ezen a versenyen már hagyományosan igen gyakori: nem irigylem azt a versenyzőt aki ezt megszívta és állhatott ott a reflektorok forró fényében beolajozva hosszú percekig. A közönség biztatása azonban valamennyit enyhit a kellemetenségeken, mert a hangulat szerencsére rendben volt.

Pár apró megjegyzés következik a versenyzőkről és helyezéseikről. A legérdekesebb kategória minden épeszű ember számára a női fitness forma volt, ahogy a 165 feletti kategóriában nem is látok kivetnivalót a helyezések között, Tóth Zsófia megérdemelten nyert. Az alacsony kategóriában azonban marhára nem értem, hogy lehetett Mészáros Éva az utolsó helyen Köteles Évéval holtversenyben, amikor mindettejüknek előrébb lett vona a helye, és Mészáros Évát én simán kapásból első helyre vártam. És hogy véleményem valamennyire beigazolódjék, ő azelőtt egy héttel versenyt nyert, és meg kell mondjam, messze ő rendelkezett a legjobb tömeggel és élességgel. Nem hiszem el, hogy a bírói szék annyival előrébb volt, mint az enyém, hogy ekkora különbség lett volna onnan az én rálátásomhoz képest. Mészáros Éva szereplését egy dolog árnyékolta be: rosszul lett a színpadon, és a többi versenyzőnek le kellett kísérnie, de kettő perc után visszajött és folytatta. Ez lehetett az oka a lepontozásnak?

A juniorokat ne piszkáljuk most, Urbán Szabó Gábor és Bodor Zoltán között nagy különbség nem volt, a harmadik helyezett Molnár Gergely pedig kissé lemaradva az ő szintjüktől lett harmadik, reméljük a a jövőben több sikerrel szed tömeget és barnítókrémet magára.

Az újonc kategória már erős volt. És itt kapartam magam legjobban, mert a két kategóriát (mínusz 80 és plusz 80) öszevonták, amivel egyértelműen az alcsonyabb súlycsoportban lévők esélyeit ebben a mezőnyben redukálták, ami akkor sem volt szép dolog, ha figyelembe vesszük hogy 80kg alatt igen kevesen voltak. Vörös Zoltán szerezte meg az első helyet és egy nem túlspirázott, de azért showjellegű szabadpózt mutatott be, ami a közönségnek igen tetszett. A második a harmadik helyezetthez hasonlóan gyérhajú fiatalember Veér Gábor lett. A harmadik Berkes László arányai furák, iszonyú hülye pózokat és arcokat tud mutatni, de vastag és nagyon száraz. A versenyzők a szabadpózt csak hatodik helyezésig mutathatták be, ami igencsak megdöbbentő volt, főleg mivel kémeink jelentése szerint kimaradtunk egy szaltóból például…

Mastersben Lakatos Mihály egyértelmű volt, az ő vesenyzői múltjával biztos nyerő. Igen gusztustalan volt azonban, hogy időhiány miatt a szabadpózt nem mutathatták be.

Az itteni királykategória, a versenyzők kategóriája nem gyenge izgalmakat hozott a nézőknek, hogy csak az első ötöt emlitsem. Lakatos Mihály bizony labdába rúgott itt is, és befért az ötödik helyre. Az eredményen azonban innentől kezdve egy kicsit elrágóndék. Itt van ez a Kormány Misi, akihez tavaly odamentem amikor kissé le volt lombozódva az utolsó hely miatt (amin én már akkor kiakadtam) megmondtam, ne aggódjon, ő a legjobb. Szóval Misi sokat fejlődött tavaly óta, de nem volt most sem olyan száraz, mint a többiek. De a lába! A közönség minden lábpóznál sikoltozott! Az hogy Kormány Misit lepontozták ezzel a tömeggel megint, számomra olyan, mintha Arnoldot lepontozták volna 1970 körül. Biztos kivívom az IFBB hívők haragját most, de ilyenkor elgondolkozom, hogy ez a sportág tulajdonképpen testépítés-e vagy nyúzottcsirke-verseny, amelynek annyi köze van a sporthoz (amely ugye az egészség meg minden) hogy a versenyzők agyonvízhajtózva szédelegnek a színpadon. Egyszerűen nem értem, hogy nyerhet egy sokkal kisebb tömegű versenyző csak azért, mert szárazabb - azt már nem is kell magyaráznom, hogy a tömeg építése mennyivel nehezebb, mint bevízhajtózni. Így lett tehát a mi Misink negyedik. Szabadpóza külön említést érdemel, mert a tavalyihoz képet most szinte megtanult pózolni: igaz, hogy meglehetősen medve-stílusban, de tökéletes szabadpózt mutatott be. Egyszerűen minden stimmelt: a mozgása megfelelő volt, illett a zenéhez és az egyéniségéhez, majd a végén persze dobott egy kis relatíve pörgősebb showt is. Scorus Berát éles volt, bár többek szerint mintha kisebb lett volna, mint tavaly, én azonban nem hiszem. Bernát fasza gyerek, állandóan ökörködik a színpadon a szabadpóza pedig jó és bepörgeti a közönséget. Van azonban testarányaiban egy genetikai hátrány (a háta magasan kezdődik és a csípője széles), ami miatt ebben a mezőnyben nem tud nyerni. A szinpadon azonban mindig megmutatja, nem az a fajta, aki feladja. Kokovai Andor arányos, szálkás, de nem az a robusztus alkat: nem ő az, akinek egy Misit meg kéne verni. Szabadpózánál azt mondtam Jokernek, hogy tuti, Brooklin Bounce-ra fog pózolni, és 20 másodpercig azt hittük tévedtem. Pózolása jó, de a két évvel ezelőtti meg kell modjam, jobb volt. A nyertes Gaszt Ákos. Sokáig nem gondoltuk, hogy ez a sorrend lesz, mert a bírók össze-vissza hívogattak ki mindenkit (természetesen a szokásos módon a vezetőbíró próbálta távirányítással terelgetni, ki hova álljon). Gaszt Ákos tényleg győztes formában volt, és neki volt egyedül a Misiéhez fogható combja.

A díjazás pénzdíj volt, ami igen értékelendő. A kisebb helyezésekért pár apróság járt, egy doboz protein meg súlyemelőöv, de a két héttel ezelőtti események tükrében ez is valami. Meg kell említenem azonban azt az igen csúnya, kémeimtől származó tényt, hogy a kiosztásra szánt termékek egyike rejtélyes módon nem került bele abba a bizonyos szatyorba, amit a versenyzők kaptak… valószínűleg elvitték az ufók…Ilyen világ van ebben a sportban magyarországon (szándékosan kisbetűvel).

Összességében a szervezési problémák és a technikai bakik ellenére szeretjük ezt a Mátra kupát, de abban is biztos vagyok, hogy egy magasabb szintű verseny több versenyzővel és nézővel ezen a színvonalon megrendezve katasztrofális lenne. Jövőre is jövünk… jövő héten pedig Hardbody Fitness Weekend, nehogy a versenyzők kipihenjék magukat.

Drugs Bunny
A cikkel kapcsolatos megjegyzéseket vagy fikázást
kérem a drugsbunny@freemail.hu-ra küldeni!

Kapcsolódó cikkek
A vállövünk bonyolult szerkezet, amire mindenki akkor jön rá, amikor már fáj. A helyzet az, hogy sok mindent csinálunk a vállunkkal, de olyat sosem, ami kíméli....
Mengyi Rajmund Az Ember, Aki Egyik Nap Erőemelő Magyar Bajnokságot Nyert, Másnap Testépítésben Ezüstérmes Lett, a nemzetközi sztárrá váló Molnár Peti, állatment...
Fülöp Zsolt | Tamás Attila | Bodó Imre | Nagy Ferenc Gábor | Varga Attila | Guldi ...
Superbody 2005 és IFBB Magyar bajnokság Drugs Bunny Képes Backstage Beszámoló Nagyonsűrű program, iszonyatsok kategória, tömegnyomor, káosz, úristen mi lesz ...
Robi: úgy akarom felvezetni, hogy drugs bunny (így kisbetűvel), az internet fenegyereke, a szájworsz szerzője (többek között - ezt zárójelbe odateszem) … és, ho...
Dudás Antal "Enigma" | Fodor Csilla | Tudományos rovat ...
Itt az idő, hogy Protein Profivá képezd magad: most mindent megtudhatsz legalábbis arról, hogy miért van a Scitec Nutritionnél ennyiféle tejsavó protein és mely...
SUPERBODY 2006 - BACKSTAGE BESZÁMOLÓ A TIZEDIK!!! 10 év alatt az indulásakor sokat csúfolt, és kicsit talán lenézett naturál mozglomból, a legnagyobb hazai ve...

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!