Így bánt el sorban 10 fekete öves mesterrel a judós világbajnok

2015-09-30
 / 4.0
Értékeléshez kérlek jelentkezz be! Belépés/Regisztráció

Los Angeles-ben tartották az egyik helyi dojo (Tenri Judo Dojo, de ez valójában lényegtelen) fennállásának ötvenedik évfordulóját szeptember kilencedikén. Az örömünnep alkalmából a 31 éves japán Takamasa Anai-t (6. DAN) kőkemény és szokatlan feladat elé állították: egymás után tíz fekete öves mestert kellett legyőznie judós szabályrendszerben.


A fenti, 2012-es videó akár oktatófilm is lehetne

– aki szereti nézni a judót, vagy aki judózni tanul, annak kötelező néznivaló. Anai ellenfelei egytől egyig fekete öves mesterek voltak, de a danjaik (övfokozataik) számában csak együttvéve múlták felül őt, külön-külön nem. Szünet nélkül, egymás után támadtak a világbajnok kihívói, aki úgy hatolt át rajtuk, mint forró kés a vajon.

Anai ötéves korában kezdett cselgáncsozni, és a saját (-100 kilogrammos) kategóriában csak nagyon kevesen tudták őt legyőzni. Legnagyobb eredményét a 2010-es világbajnokságon érte el edzője, a korábbi olimpiai ezüstérmes Shinichi Shinohara közreműködésével.

Míg a judóban szokatlanok a tíz emberes küzdelmek, addig egy másik harcművészeti stílusban, a kyokushin karatéban egyáltalán nem szokatlanok az ehhez hasonló extrém megmérettetések. Az úgynevezett száz emberes kumitét (küzdelmet) a kyokushin karate alapítómestere, Masutatsu Oyama (1923-1994) találta ki, és ő volt egyben az első ember is, aki teljesítette a kihívást.

Sajnos erről azonban nincsenek felvételek, pedig három év alatt háromszor is megcsinálta.

Ha a fenti videó lenyűgözött, és igazán szereted a harcművészeteket, akkor erősen ajánljuk, hogy nézd meg a világ leghíresebb száz emberes küzdelmét is:


Kapcsolódó cikkek
Már alig várod, hogy az edzésen végre _sparringra_ (ez amolyan játékos verekedést jelent) kerüljön sor? Meg se kottyan a bunyó az élsportban? Akkor szerencsésne...
Ellenfele, Cody Pfister szerint szteroidokat használ Sage Northcutt, az UFC-be nemrég betört 19 éves karate mester. A könnyűsúlyú harcos valóban rettenetesen sz...
Az aikidót régen minden harcművészeti stílus képviselője ismerte és tisztelte. Ez nagy részben az alapító mesternek, Uesiba Moriheinek (1883-1969) volt köszönhe...
A világon szinte minden országban más és más módon szokták magukra kötni az övet a karatésok. A kezdők ennek a legkevésbé sem örülnek, hiszen amíg ki nem alakít...
A harcművészetek rengeteget fejlődtek századunk során, sőt még a tradíciók is. De hogyan alakult a harcművészetek evolúciója? Most megismerheted, katt!...
Ha hiszitek, ha nem, léteznek a világon olyan emberek, akik komolyan azt vallják, hogy egy embert fizikai érintkezés nélkül is ki lehet ütni. Olyannyira, hogy k...
Ha rendszeresen olvasod a küzdősportos és harcművészetes cikkeinket, tudod, hogy egyetlen trükk is elég a győzelemhez. Egy tipp, amivel legyőzheted a magasabb e...
Az edzés előtti formulák, stimulánsok hatása a küzdősportolók teljesítményére. A küzdősportolóknak sokkal nagyobb szükségük van arra, hogy jól teljesítsenek. Ka...

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!