Alighanem ez volt a legdurvább fogyasztás a női MMA-ban

2016-09-04
 / 4.8
Értékeléshez kérlek jelentkezz be! Belépés/Regisztráció

Megdöbbentő felvételek kerültek elő Cristiane "Cyborg" Justino legutóbbi fogyasztásáról. Minden idők legjobb női MMA harcosa, a thai boksz alapokkal rendelkező harcművész olyan kemény megpróbáltatásokon ment keresztül annak érdekében, hogy leküzdje testsúlyát 63 kilóra, hogy többször sírva fakadt a folyamat közben.


Cyborg (16-1 MMA, 2-1 kick-box) drámai felkészüléséről – amit még nézni is rossz volt, de komolyan – egy dokumentumfilmet is forgattak.

Mutatjuk az előzetesét:

Manapság egyre többet hallani arról, hogy az MMA-ban milyen sikereket érnek el egyesek. A legtöbbünk csak a jéghegy csúcsát látja, vagyis azt, hogyan veri meg az egyik ember a másikat, holott erről sokkal többről van szó.

Az UFC-s küzdősportolóknak rengeteg dolguk van a verekedésen kívül: kötelező megjelenniük a világ körüli sajtótájékoztatókon, szinte állandóan – versenyen kívül is! – vér- és vizeletmintát vesznek tőlük (doppingteszt), mindezek mellett pedig egész évben edzenek, és ugyanolyan drasztikus megvonásokon esnek át a versenyek előtt, mint a testépítők.

Most viszont – Cyborg példáján keresztül – végre részletesen is bemutatják nekünk, halandóknak, hogy milyen módszerekkel szoktak felkészülni a harcművészek a mérkőzésekre. Az alkotás remélhetőleg nem veszi majd el a kedvét azoktól, akik szerették volna kipróbálni magukat MMA-ban, habár erre is megvan az esély.

Justino egyébként idén májusban debütált a világ vezető kevert harcművészettel foglalkozó promóciós szervezeténél, az UFC-nél. Még a brutális fogyasztás sem gyengítette le, hiszen bő egy perc alatt kivégezte ellenfelét, Leslie Smith-et az UFC 198-ban.

Ahogy az a trailerből is kiderült, a 31 éves Justino legnagyobb ellenfele a saját súlya volt.

Mondhatjuk, hogy ez a probléma az egész életét végigkísérte, hiszen szerepelt volna az UFC-ben, de az a baj, hogy az amazon versenysúlya 65 kiló, ilyen súlycsoport pedig nem létezik az amerikai szervezetnél.

Cyborg legközelebb szeptember 24-én verekszik, és úgy döntött, hogy megint befogyaszt 63 kilóra. Ellenfele a svéd Lina Lansberg lesz (6-1 MMA), aki a brutális könyököseiről híresült el: nagy csata lesz.


Kapcsolódó cikkek
VIDEÓ SOROZATUNK EGYES RÉSZEIBŐL MEGISMERHETED AZ MMA MEGHATÁROZÓ MAGYAR SPORTOLÓIT ÉS AZ ÁLTALUK LEGKEDVELTEBB KÜZDELMI TECHNIKÁKAT! ...
Mint tudjuk, a fekvenyomás a testépítő gyakorlatok királynője. Látszólag semmi értelme annak, hogy egy földharc alapú harcművészeti stílus edzésmódszertanába be...
Szabályok nélküli küzdelmet! Még mielőtt kitaláltak volna egy rakat szabályt, a régi mérkőzések valódi utcai harcokra hasonlítottak. Milyen lenne a tökéletes MM...
„Üsd a testet, meghal a fej” – szól a sokak által ismert mondás. Igen ám, de mi van akkor, ha valaki olyan tökéletes testet fejleszt, hogy szinte lehetetlen tes...
Brutális küzdelmek, hatalmas győzelmek! Barba Negra Music Club idén szeptember 27-én harmadszor adott otthont Fight Night Hungary-nek! Nézd meg, milyen volt!...
Mit adhat neked a Thai Box életmód és ez a fajta harcos szemlélet? Most ebbe adunk betekintést: Ilyen a Thai Box edzés Pitbull módra, de Redweiler-el. Katt!...
Az Okinawában (a karate őshazájában) született hetvenöt éves Tsuneko Machida sikeres vizsgát teljesített tavaly decemberben, amiért hatalmas tapsot kapott a töb...
Még le sem zajlott, máris az évszázad boksz meccsének kiáltották ki a hamarosan esedékes Mayweather vs Pacquiao mérkőzést. És hirtelen magyar vonatkozása is le...

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!