A pokol kénköves tüzének ellenszere!

 / 4.6
Értékeléshez kérlek jelentkezz be! Belépés/Regisztráció

Ha valaha fogtál már súlyzót a kezedbe, akkor már biztosan találkozhattál a sorozatok végén, az utolsó ismétlések kipréselése közben jelentkező égő érzéssel. Ez a jelenség tulajdonképpen egy a test védekező mechanizmusai közül, ami a túlterhelés elkerülése végett jön létre, kicsi testünk ugyanis nem szeretne egyetlen izmot sem túlterhelni.


Lépd át a határaid!

Ezt nagyon leegyszerűsítve úgy is elképzelhetjük, mint az autóban a motorvezérlő elektronikát: egy bizonyos fordulatszám (ismétlésszám) után az elektronika (a testünk) a motor (tehát az izmaink) védelmében leszabályozza a teljesítményt. Ez a leszabályzás akadályozza meg, hogy a motor túllépje korlátait és leégjen a francba (az adott izom megsérüljön).

A testünkben ezt a leszabályzást, kvázi ezt az égő érzést a tejsav nevű anyag okozza, ami a munkavégzések során keletkezik a szervezetünkben. Kisebb igénybevétel esetén ennek koncentrációja a szervezetünkben állandónak mondható, hiszen a testünk a keletkezéssel azonos ütemben képes eltakarítani annak minden kellemetlen mellékhatásával együtt. Intenzív izommunkánál (például súlyzós edzés) azonban a szervezet nem képes tartani az iramot, így növekszik a tejsav koncentrációja a szervezetben, tehát kvázi kevesebb ismétlésre vagyunk képesek. Ehhez azért lesz egy-két szavunk, hiszen ez az érzés már a múlté!

Az izomfáradtság mehet a levesbe!

Ha nem szereted ezt az érzést a magadénak tudni, akkor a Lean Boss lesz a Te embered. Anno a nagy Ali is megmondta, hogy azok az ismétlések számítanak a legjobban, amik már igazán fájnak, ahhoz viszont igencsak erős akaraterőre van szükségünk, hogy a lelket is kipaszírozzuk a célizomból. A Lean Boss béta-alanin tartalma ezt nagyban megkönnyíti, hiszen ez a hatóanyag felelős a savasodás kitolásáért, segítségével az utolsó szuszt is kipréselheted az edzéseiden. Ezt nem csak tömegeléskor, de diétában is a javadra fordíthatod: a több ismétlésnek köszönhetően egyrészt több kalóriát égetsz el a súlyzós edzéssel, másrészt a keményebb izommunka következtében az aznap elfogyasztott tápanyagokat is könnyebben és hatékonyabban használják fel az izmaid, tehát a diétád hatásfokát összességében is tudod javítani a Lean Boss segítségével. Ha nekünk nem hiszel, higgy nyugodt szívvel a véleményeknek!


Shop.Builder havi legolvasottabb cikkei
A légzésnek sokkal nagyobb szerepe van a hasazásnál, mint hinnéd. Ha rosszul veszed a levegőt hasazás közben, az ronthat a fizikumod kinézet...
A Shop.Builder részletes összefoglalója a Mr. Olympia 2019-ről, benne Brandon Curry, William Bonac, Hadi Choopan, Roelly Winklaar és még sok...
Kevésbé köztudott, hogy a Mr. Olympia nem csak a testépítésről szól. A sportolók nem csak a fizikumukat, hanem a testi erejüket is fitogtath...
A Shop.Builder adatbázisában több, mint száz edzésterv, és eddig közel 200 gyakorlat leírása található meg, többnyire videós bemutatással. A...
Ha szigorúan veszed az étrendedet, pláne ha diétázol, akkor az olyan földi bűnök, mint chips, nachos, popcorn, és társai hamar tiltólistára ...
Miért olyan fontos a szálkásító étrend? Azért, mert SOHA nem fogsz leszálkásodni, ha nem táplálkozol a célodnak megfelelően. Megmutatjuk, ho...
Kezdő testépítőknél nagyon fontos, hogy fokozatosan, edzésről edzésre növeljék a terhelést. Ezt megtehetik az ismétlésszám, a súly, vagy pár...
Testépítő és fitness edzéstervek kezdőktől haladókig mindenkinek! Kezdő átmozgató edzéstervek, haladó ossztott edzéstervek, sztáárok edzéste...

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!