A mellizomzat felső részének fejlesztése II

2010-03-16 | 
 / 4.8
Értékeléshez kérlek jelentkezz be! Belépés/Regisztráció

Greg Zulak, testépítő szakíró ezúttal azt mutatja be, miként lehet igazán kihívó mellizomzatot építeni olyan technikák alkalmazásával, melyek biztosítják a mellkas felső részének fejlődését.

ELŐKIFÁRASZTÁSOS TECHNIKÁK

Az előkifárasztásos technikát barátom és mentorom, Bob Kennedy fejlesztette ki, aki 1968-ban az Ironman hasábjain tárta a világ elé a cikket, melyben azt fejtegeti, hogy mennyivel keményebb munkára tudta késztetni deltaizmait azzal, hogy oldalemeléseket végzett nyomások előtt. Arthur Jones, a Nautilus gép feltalálója aztán adaptálta az előkifárasztás technikáját a mellizomra (tárogatás végzése nyomások előtt), a lábakra (combfeszítő gép lábkitolás vagy guggolás előtt), és a hátizomra (pullover a lehúzások előtt) is. Végső soron ha bármelyik izomcsoportra először egy izolációs gyakorlatot végzünk az összetett gyakorlatok előtt, az "előfárasztja" a célizmokat, és lehetővé teszi azok intenzívebb megdolgoztatását.
Az előkifárasztás alapelve egyszerű. Sokkal keményebben tudsz megdolgoztatni egy adott izmot, ha kiiktatod a gyenge pontokat, melyek az összetett gyakorlatokban (azok a gyakorlatok, melyek két vagy több izomcsoportot dolgoztatnak meg egyszerre) dominálnak. Mivel ez a cikk a mellizomról szól, vegyük példának a mellgyakorlatokat.



 

A cikk további része Shop.Builder Regisztrációval olvasható
Kérlek, jelentkezz be!

Shop.Builder havi legolvasottabb cikkei
Mert ugyebár nem csak a méret a lényeg, hanem a forma is! Ezt az izomcsoportot sajnos nagyon gyakran fejlesztik egyoldalúan. Ez az izomcsopo...
Testépítő és fitness edzéstervek kezdőktől haladókig mindenkinek! Kezdő átmozgató edzéstervek, haladó ossztott edzéstervek, sztáárok edzéste...
A következőkben pár nem annyira közismert, azonban nagyon hatékony törzs edzési módszereket mutatunk, hogy meglegyen a kellő alapod a nagy s...
A Shop.Builder adatbázisában több, mint száz edzésterv, és eddig közel 200 gyakorlat leírása található meg, többnyire videós bemutatással. A...
Gyúrós, vagy diétás ételek receptjeit keresed? Megtaláltad! Szemétmentes, cukormentes, egészséges receptek a Builder Gasztro Rovatban! Katt ...
A Shop.Builder részletes beszámolója a 2019-es Fitparade-ról: Fitparade Classic - IFBB Pro kártyák. Az első magyarországi verseny a Fitparad...
Nagyon sok olyan versenyző volt, aki nem szerezte meg a Mr. Olympia címet és emiatt kevésbé lett ismert, de ha meglátod, leesik a fizikumátó...
Az emberek többsége számtalan dologgal kalkulál, amikor izmot szeretne építeni, de kijelenthetjük, hogy a többség figyelmét elkerüli az alvá...

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!