A legidősebb női maratonista Rómában is remekelt

2015-05-29 | 
 / 5.0
Értékeléshez kérlek jelentkezz be! Belépés/Regisztráció

Magunk is hangsúlyozzuk mindig, hogy sohasem késő életmódot váltani. Az idén 80 éves Sztarenszky Tiborné 61 évesen kezdett el foglalkozni a futással, és az idei római maratont 24 perccel a szintidő alatt teljesítette, ahonnan korosztályos első helyezettként tért haza!


El tudod képzelni, hogy mindenféle sportmúlt nélkül, zéró edzettséggel egyik napról a másikra bekapcsolódj egy olyan sportba, ami alapvetően nagyon komoly állóképességet igényel? Pontosan így cselekedett Sztarenszky Tiborné, akit a sporttársak is Marika néninek hívnak. Soha életében nem sportolt, és a családi körülményei sem könnyítették meg az életét: 17 évig ápolta beteg édesanyját, akinek az elvesztése annyira megviselte, hogy képtelen volt segítség nélkül feldolgozni a történteket. Orvosi kezelésben részesült, legalábbis addig, ameddig Marika néni hagyta:

"Nem bírtam elviselni azt a kábaságot, hogy semmit sem tudok csinálni, és állandóan fáradt vagyok..." - ahogyan mondta, és pontosan ekkortájt, 1996-ban látta a Libresse Női Futónap beharangozóját a TV-ben, ami az első pillanattól kezdve felkeltette az érdelődését. Nem hezitált sokat, megszabadult a gyógyszerektől, és gyakorlatilag nulla kondícióval, felkészülés nélkül el is indult a versenyen, amelynek 5 kilométeres távját gond nélkül teljesítette. Ekkor volt Marika néni 61 éves. Annyira magával ragadta a verseny hangulata, a futóközösség, a mozgás öröme, hogy innentől már nem volt megállás: egyre nagyobb távokat futott, és szó szerint kilábalt minden problémájából. A félmaratont 2002-ben teljesítette először, első maratonját pedig 2004-ben, 69 évesen futotta. Érdekes volt hallgatni, ahogyan mesélte a törénetét, és beszélt azokról a dolgokról, amelyek egy futó fejében zajlanak le, amikor elérkezik a holtpont:

"Azt hittem, nem fog menni, de attól féltem, hogy fel fog venni a kísérőbusz, ezért inkább csak futottam tovább. Amikor futok, ettől tartok a legjobban, az nem lehet, hogy engem felvegyenek!"

Ez a félelme valahogy nem akar megszűnni, olyannyira, hogy idén márciusban a 21. római maratont is teljesítette korosztályos elsőként, 80 évesen. Úgy érezte, nem fog sikerülni, végül maga is meglepődött, amikor észrevette, hogy valójában 24 perccel a szintidő alatt futott.

Ő Magyarország legidősebb futója és maratonfutója

Jelenleg Ő Magyarország legidősebb futója és maratonfutója. Amikor arról fagattam, hogyan készül fel arra, hogy legyűrje azt a bizonyos 42 kilométert, arra számítottam, valami hókuszpókusz lesz a dologban, de Marika néni olyannyira ösztönösen teszi a dolgát, hogy abban hiba nincs. Rendszeresen fut a Margitszigeten, nagyjából minden másnap hóban-fagyban, nyáron, esőben-szélben és bármikor, abszolút érzése 8-10 kilométert, 80 évesen. Két dolog van, amit igazán fontosnak tart: elegendő alvás, és egy megfelelő Asics futócipő. Az étrendjének gerincét általában rizs, teljes kiőrlésű pékáruk, húsfélék, banán, és a kertjében termett dió képezi, futás előtt és után mindig ezeket eszi, gyakran mazsolát is. Az esszenciális zsírsavbevitelt fontosnak tartja, naponta egy evőkanál csukamájolajat is elfogyaszt. Futás közben 1-2 karika banánt eszik, és mindig magánál tart fél liter vizet, ezt kortyolgatja apránként.

A legidősebb női maratonista Rómában is remekelt

Maraton előtt 3 órával bőségesen eszik rizst és húst, ahogyan Ő fogalmaz: "Úgy a jó, hogy az ember éppen olyan félig éhesen fut, akkor lehet igazán jól futni, mert evett is bőven, de nincsen tele a gyomra". Ettől eltekintve nem követ tudatos étrendet a maratonra való felkészüléskor, csupán a megszokott ételeket fogyasztja.

Tervben sincs, hogy Marika néni felhagyjon a futással. A következő cél a júniusi Kékes Csúcsfutás, ami számára is tejesen új kihívás lesz, hiszen a 671 méteres szintkülönbséggel terhelt, 11,6 kilométeres utat végig emelkedőn kell megtenni.

"Boldog vagyok, amíg a Jóisten erőt ad ahhoz, hogy én ezt csinálhassam!"

Szurkolunk neki, hogy sikerüljön, és szívből kívánjuk, hogy még nagyon sokáig lelje örömét ebben a sportban!


Kapcsolódó cikkek
Bodó Imi az egyik legjobb, de sokszor helytelenül alkalmazott állóképességjavító kiegészítőt vesézi ki: ...
Lerakódott a derekadra a jó kis fókazsír az évek alatt? Talán nem szeretnél napi szinten ingázni az edzőterem és az otthonod között? Akkor jó helyen jársz!...
A „szinergista” szó gondolom ismerős számotokra. A lényegét tekintve annyit jelent, ha két hatóanyag szinergista, hogy egymás hatását erősítik. Ezúttal ilyen k...
A zsírégetést segítő módszerek egyike az aerob edzés, aminek lényege a pulzus állandó szinten tartása hosszú időtartamon keresztül. Ennek megfelelően én leginká...
Futóként nehéz megítélni, hogy milyen a technikád, hiszen nem látod magadat kívülről. Így azt sem láthatod, hogy esetleg olyan hiba van a futásodban, ami simán ...
Általában nem tartjuk a futást ideális edzésformának súlyzós edzés mellett, azonban az előnyei vitathatatlanok. Most akkor a futás szívás? Katt és kiderül!...
Talán a legjobb helyen vagy ahhoz, hogy állóképesség fokozó kardió edzésbe kezdj, hiszen rengeteg eszköz áll rendelkezésedre egy cross teremben. ÍGY RENDKÍVÜL...
Fogyás futással? Millió érv van a futás tekintetében pro és kontra. Hasznos, nem hasznos, ízületgyilkos, izomgyilkos, sok kalóriát éget vagy keveset. Katt!...

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!