A Kussolj és Eddz elve a karatéban

2015-01-09
 / 4.3
Értékeléshez kérlek jelentkezz be! Belépés/Regisztráció

A (valódi) történet egy augusztus esti forró éjszakán játszódott, 1952-ben. David Tudor a Maverick Concert Hall-ban épp a zongorája felé közeledett, kezében egy stopperóra díszelgett. Leült a zongorája elé, és lezárta a billentyűzet fedelét – ez után négy perc harminchárom másodpercig csöndben ült. Egyetlen hangot sem ütött le. 


Ez volt a 4'33" világpremierje. A zseniális darabot John Cage "komponálta", és szinte mondani sem kell, hogy a közönség soraiban nagy felháborodást váltott ki.

John Cage a következőket mondta:

“Nem értették meg a lényeget. A csend, mint olyan, nem létezik. Amit az emberek csendnek hittek, igazából tele volt véletlenszerű, akaratlan hangokkal. Az első részben hallani lehetett a szél zúgását. A második résznél esőcseppek kopogtak a tetőn, a harmadiknál pedig az emberek adtak ki érdekes hangokat, amint elkezdtek susmogni, vagy szépen lassan kiszállingózni a teremből."

Az emberek kényelmetlenül érzik magukat a csendben, ez tény. De pontosan miért is van ez? Nos, amikor a környezetünk hangtalan, kénytelenek vagyunk saját magunkra odafigyelni. Az a helyzet, hogy nagyon sokan nincsenek kibékülve magukkal. Szeretnéd valóban átélni a már-már elnyűtt "Shut Up and Train" (vagyis Kussolj, és Eddz) irányelvet a karatéban is? Ha a válaszod igen, akkor egy teljes karate edzés erejéig egyetlen szót sem szólhatsz. Csak csatakiáltás hagyhatja el a szádat. Beszéljen helyetted a technikád, a küzdőszellemed és a tested!

A Kussolj és Eddz elve a karatéban

Három fő oka van annak, hogy az emberek a karate edzéseken feleslegesen fecsegnek:

1. Sokan így próbálják elkerülni a kemény edzéseket. Amint valami nehéz vagy kényelmetlen dolgot kellene csinálniuk, elkezdenek beszélni, hogy legyen ürügy a pihenésre.

2. Néhányan azért dumálnak, mert nem bíznak saját magukban. Soha nem próbálnak ki valami újat anélkül, hogy minden részlettel tisztában lennének, így ahelyett, hogy saját maguk jönnének rá, hogy miként is kell az adott gyakorlatot megcsinálni, elkezdenek kérdezgetni.

3. Sajnos rengetegen magányosak. Részben azért jönnek le a dojóba, hogy szocializálódjanak. Ez nagyon jó, de inkább az edzések után, előtt, és nem közben kellene ezt tenni.

Ezek teljes mértékben természetes, emberi érzések, ezért hogy a kihívást teljesítsd, le kell győznöd saját magad. Egy átlagos karate edzés 60-120 percig tart, ezért a mutatvány nem is olyan könnyű, mint amilyennek hangzik.

Hidd el – jobb lesz ettől az edzésed. Kapsz majd egy extra adag figyelmet, jellemszilárdságot és tudatosságot. A "csend" új, még soha nem hallott hangokat hoz majd az edzésedbe (feltéve, ha a többiek is csendben tudnak maradni). Semmilyen más módszerrel nem élheted át jobban az ütések, rúgások, védések, lépések, oldalazások hangjait, mint ezzel. Ahogy John Cage mondta: a csend, mint olyan, nem létezik. Ez a karate zenéje.

Győzd hát le magad!

Kussolj, és Eddz.

Sok sikert!

Forrás: http://www.karatebyjesse.com/shut-up-and-train-challenge/


Kapcsolódó cikkek
Már alig várod, hogy az edzésen végre _sparringra_ (ez amolyan játékos verekedést jelent) kerüljön sor? Meg se kottyan a bunyó az élsportban? Akkor szerencsésne...
Mint tudjuk, a fekvenyomás a testépítő gyakorlatok királynője. Látszólag semmi értelme annak, hogy egy földharc alapú harcművészeti stílus edzésmódszertanába be...
Bizonyára még a legkeményebben edző bajnokok életében is vannak néha pillanatok, amikor a hátuk közepére sem kívánják az edzést, ezért inkább nem mennek le a te...
A SPORT ÉS A HARCMŰVÉSZETEK LEGKELLEMETLENEBB VELEJÁRÓJA ÉS LEGNAGYOBB ELLENSÉGE A SÉRÜLÉS. Némelyik fajtáját meg lehet előzni, némelyiket nem. A legnagyobb pr...
Csak kevés olyan emberről lehet hallani, aki teljesen megveti az alkoholt, beleérte sajnos az élsportolókat is. Az alkohol mindenhová befúrta magát, lehetetlen ...
Az aikidót régen minden harcművészeti stílus képviselője ismerte és tisztelte. Ez nagy részben az alapító mesternek, Uesiba Moriheinek (1883-1969) volt köszönhe...
A harcművészetek nem csak a testet, de a lelket és a szellemet is fejlesztik – ez a tény megkülönbözteti őket a küzdősportoktól, pedig sokan ugyanabban a jelent...
A 10 danos Hanshi Yoshio Kuba Magyarországra látogat! Yoshio Kuba 10. danos mester, az Okinawa-i Kempokai vezetője. Közvetlen tanítványa volt Seikichi Toguchi S...

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!